Közélet

Roma szervezetek szólítják fel a pártokat, hogy ne gyűlölködjenek a kampányban

Szavazatvásárlás helyett politikai vállalásokkal versengjenek – áll a felhívásban.

Választási emberi jogi minimumot hirdetett az Állandó Roma Értekezlet honlapján közzétett petícióban a Setét Jenő roma polgárjogi aktivista által vezetett Idetartozunk Egyesület, valamint több csatlakozó szervezet és magánszemély.

Alulírott roma és nem roma, kisebbségi és többségi, konzervatív és baloldali, demokrata és hazafi, magyar választó és választható állampolgárok az elmúlt évtizedek során gyakran szembesültünk azzal, hogy a választási kampányok idején a társadalmilag sérülékenyebb csoportok, közöttük feltűnően a romák, miként válhattak a gátlástalan uszítás, a politikai haszonszerzés eszközeivé

– áll a felhívásban, hozzátéve, hogy ez ellen csak a kampányokban és politikai versengésben résztvevő szereplők, pártok és jelöltek tudnak fellépni. Ennek érdekében a kampányban és választásban résztvevő pártokat arra kérik, hogy kötelezzék el magukat a felhívásban meghirdetett hatpontos értékrend mellett.

Eszerint a pártoknak vállalniuk kellene, hogy sem versenytársaik, sem egyetlen sérülékeny társadalmi csoport nemzethez tartozását nem vonják kétségbe, minden választópolgár alapvető emberi méltóságát tiszteletben tartják, a kampányban nem használnak sem egyénekkel, sem társadalmi csoportokkal szemben megalázó, megbélyegző, bűnbakká tevő retorikát – sem osztály, sem nemzetiség, sem vallás, sem világnézeti, sem szexuális hovatartozás alapján.

Ilyennek ítéljük például a „cigánybűnözés”, a „megélhetési gyermekvállalás”, az „integrálhatatlanok”, a „törzsi viszonyok között élők”, a „döngölt padlóra szül” kifejezéseket

– szögezik le. Azt is elvárják a pártoktól, hogy elkötelezzék magukat amellett, hogy politikai versengésük alapja a programjaik és társadalmi ajánlataik lehetnek, nem pedig a félelem- és gyűlöletkeltés. Vallják, hogy méltatlan a nemzet képviseletére az a párt, csoport vagy politikus, aki ezeket az alapelveket nem tartja tiszteletben.

Emellett azt is kérik a pártoktól: vállalják, hogy a roma közösségek vagy más kisebbségi csoportok támogatásáért politikai vállalásaikkal és ajánlataikkal versengenek, nem pedig választási és szociális korrupcióval, mint szavazatvásárlás, csomagosztás vagy személyre szóló közmunka ígérete. (Archív fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik