Közélet

Narancs.hu: Simonka nekimegy pártbeli ellenfelének

Békés megyei fideszes és ellenzéki forrásokból úgy értesült a Narancs.hu, hogy Simonka György, a Fidesz dél-békési választókerületének elnöke ki akarja záratni a pártból térségbeli ellenfelét, Takács Ferencet, aki a tótkomlósi elnök.

Többen úgy tudják, hogy a kizárás kezdeményezéséről szóló levelet a súlyos bűncselekményekkel vádolt Simonka már el is küldte Takácsnak, amelyben állítólag azt írta:

Kommunista, kommunistákkal együtt szavaz Tótkomlóson, kommunistáknak gyűjt aláírásokat és liberálbolsi lapoknak nyilatkozik, ott bírálja Simonkát, ezzel rombolja a Fideszt.

A portál szerint eredetileg az volt a terv, hogy ez az ügy a május 26-i európai parlamenti választásig ne kerüljön a nyilvánosság elé, mert az árt a Fidesz megítélésének.

Az ügy azért is érdekes, mert kiderül belőle, hogy annak ellenére is nagy lehet a befolyása Simonkának, hogy bűnszervezetben elkövetett, 1,4 milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják, és már tavaly októberben megfosztották a parlamenti képviselői mentelmi jogától. Ráadásul Takács is erős pozícióban van: 1993 óta tagja a Fidesznek, ott van a Békés Megyei Közgyűlésben és informális kapcsolatban van Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval is.

A Narancs.hu forrásai szerint a Simonkával szembeni eljárás az EP-választás után gyorsulhat fel. Elképzelhető, hogy a képviselőnek át kell ülnie a függetlenek közé a parlamentben, de az sem kizárt, hogy az ellene felhozott vádak miatt őrizetbe veszik, kezdeményezik az előzetes letartóztatását és így megszűnik a parlamenti mandátuma. Ekkor ki kellene írni az időközi választást Békés megye 4. számú országgyűlési választási körzetében.

Egyes fideszesek azt is mondták a hírportálnak, hogy ha a nyári politikai szünet előtt tartandó tisztújítás után a Fidesz Békés megyei választmányának elnöke marad, az annyira rossz üzenet lesz a közvélemény számára, hogy többen inkább ki fognak lépni.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik