Közélet
Budapest, 2019. április 19.
A Qatar Airways Dohából Londonba tartó járata a Liszt Ferenc-repülõtéren 2019. április 19-én. A gép egy utas rosszulléte miatt szállt le. A világ legnagyobb befogadóképességû utasszállító repülõgépe, a kétszintes, négyhajtómûves Airbus A380-800-as eddig csak egyszer, egy 2011-es bemutatón landolt Budapesten, mert a ferihegyi repülõtér csak korlátozásokkal képes kiszolgálni ezt a géptípust.
MTI/Mihádák Zoltán

Egy időre lezárták a Liszt Ferenc repülőteret

A FedEx egyik gépéből a leszállás során hidraulikafolyadék került az egyetlen használatban lévő 1-es futópályára. A repülőtér emiatt nem tud gépeket indítani, illetve fogadni. Jelenleg a leszállásra készülő gépek a levegőben várakoznak – írja a Portfolio a Budflyer alapján.

A repülőtéren a 2-es futópályát korábban lezárták felújítás miatt két hónapra.

Frissítés:

Csütörtökön reggel nyolc óra előtt néhány perccel szállt le a budapesti repülőtér 31L futópályáján a FedEx Boeing 757-200F áruszállító repülőgépe, amely Bécsből teljesítette Budapestre az amerikai cég FX 5212-es számú járatát – írja az Airportal.hu. A repülőgép műszaki meghibásodás miatt viszont nem tudta elhagyni a futópályát, ezért riasztották a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egységeit és a repülőtéri műszaki mentőket, akik körülvették és átvizsgálták a repülőgépet.

A Boeing 757-est mintegy fél órával a leszállást követően, 8 óra 25-kor vontatták le a 31L futópályáról, a futópályát ezt követően még körülbelül 20 percig nem használhatták a repülőgépek, az első induló járat háromnegyed kilenckor kezdte meg a felszállást.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73903148, A Partiz·n vit·t szervez a budapesti fıpolg·rmesteri elıv·laszt·s rÈsztvevıivel a Vasas Szakszervezeti SzˆvetsÈg Magdolna utcai Èp¸letÈben 2019.06.15-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.