Közélet

Momentum: Olyan Európa kell, amely megállítja Orbánt

A többi párthoz hasonlóan a Momentum is majálisozott, amely esetükben azt jelentette, hogy néhány száz szimpatizáns kíséretében Európamenet! néven vonultak a budapesti belvárosban. A párt nem a munka ünnepére helyezte a hangsúlyt, hanem inkább arra, hogy Magyarország 15 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz.

Az EU nem egy feneketlen zsák, amelyből pár milliárdot kimarkol például a miniszterelnök barátja, és az EU akkor működőképes, ha olyan demokratikus országok alkotják, ahol jogállam van – mondta beszédében Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.

Nekünk nem Putyin és nem Erdogan a példaképünk.

Olyan Európáért dolgoznak, ahol a dolgozó embert becsülik, ahol a nők és a férfiak egyenlők a munkaerőpiacon és ahol erős szociális háló védi a munkában akadályozott embereket.

Hozzátette: a klímafelelősség hangsúlyozása minden politikus számára alap. Szél szerint Európa egész gazdaságát át kell állítani fenntartható üzemmódba.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Kórházak és iskolák helyett tiborcz istvánok és orbán ráhelek gazdagodnak – mondta beszédében Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője, aki szerint a Fidesz ellopta a jövőt.

Bírálta az Európai Uniót is, amely szerinte lassú volt, kivárt, kerülte a konfliktust és tétlenül nézték, hogyan erősödnek az Orbán Viktorhoz hasonló populisták. Az EP-választás tétje, hogy meg tudják-e teremteni az új, változásra képes Európát, amely megállítja a populistákat.

Most már Európa jövője a tét.

Amikor 15 évvel ezelőtt csatlakoztunk az Európai Unióhoz, azt mutattuk meg, hogy a helyünk Európában van – kezdte beszédét Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. Szerinte a 15 éves születésnap nagyon jó arra, hogy megnézzük, miért jutottunk ide (nem lett nyugati életszínvonal), hogy ki vagy kik felelősek ezért, és hogy szembenézzünk elmúlt 15 évvel azért, hogy a következő 15 év jobb legyen.

Luis Garicano, ALDE alelnök, a spanyol Ciudadanos listavezetője arról beszélt, hogy nehéz elhinni, hogy a kormány elüldözte Budapestről a CEU-t, egy ilyen nemzetközileg is elismert intézményt. Kijelentette: az ehhez hasonló lépések nem összeegyeztethetők az európai értékekkel, és Európának a populizmus helyett liberalizmusra van szüksége.

Őt Emma Bonino, római szenátor és volt olasz külügyminiszter, az ALDE tagja követte, aki kiemelte a magyarok bátorságát, akik készek voltak ellenállni a szovjet elnyomásnak, valamint arról beszélt, hogy a zárt helyett a nyílt társadalomé a jövő Európában. Garicano és Bonino angolul, tolmács nélkül mondott beszédet, így az angolul nem tudóknak kevésbé lehetett izgalmas ez a két beszéd.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik