Közélet

Meghalt Pongrácz Tibor, egykori MDF-es politikus

Hetvennyolc évesen hunyt el.

Hetvennyolc éves korában elhunyt Pongrácz Tibor, az Antall-kormány egykori államtitkára, az MDF volt elnökségi tagja – tudatta a család vasárnap az MTI-vel.

Pongrácz Tibor szombat este budapesti otthonában hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

Pongrácz Tibor 1940-ben született Budapesten, diplomát 1963-ban a Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1967-ben az ELTE alkalmazott matematika szakán szerzett; 1969-ben doktorált matematikai közgazdaságtan témában.

Dolgozott a KSH Országos Számítástechnika-alkalmazási Iroda igazgatóhelyetteseként, az Állami Népesség-nyilvántartó Hivatal főosztályvezetőjeként, a Pénzügyi Számítástechnikai Intézet igazgatóhelyetteseként, illetve 1988-től az intézet igazgatójaként, majd 1992-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyetteseként.

Pongrácz Tibor 1992-1993-ban a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt, 1993-1994-ben címzetes államtitkárként a privatizációval kapcsolatos feladatokat látott el, 1992-től 1994-ig az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is tevékenykedett.

1990-től a Magyar Demokrata Fórum pénzügyi, illetve gazdaságpolitikai bizottságának ügyvivői, majd elnöki tisztségét töltötte be, az országos elnökség tagja volt 1996-1999-ben, illetve 2001-2003-ban. 2009-ben lépett ki az MDF-ből. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik