Közélet

Ellenállást javasol az MTA elnöksége

Házon belül tartanák a kutatóhálózatot.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége azt javasolja majd a májusi közgyűlésnek, hogy ne hajoljanak meg a kormány követelésének, maradjon az MTA keretein belül a tudományos intézet-hálózat – tudta meg a hvg.hu.

A javaslat szerint a hálózatot nem a köztestület, hanem egy alatta működő, újonnan létrejövő szenátus irányítaná. Így a kutatóhálózat távolabb kerülne az MTA köztestületétől, és a kormányzat nagyobb beleszólást kapna, formálisan mégis az akadémia része maradna, és költségvetése is az MTA költségvetési fejezetében jelenne meg.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt kérte, hogy a kormány és az MTA köztestülete ugyanannyi képviselőt küldjön az irányító testületbe. Ezt az elnökség elfogadta, de úgy döntött, hogy az intézmények is küldjenek képviselőket, így kétharmados többségbe kerülnének a tudósok. Ragaszkodnak továbbá az alapfinanszírozás fenntartásához, elutasítják az innovációs miniszter ajánlatát, hogy kizárólag pályázati formában működjenek. (Fotó: MTVA / Jászai Csaba)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik