Közélet

Bejuthat az Momentum az Európai Parlamentbe

Bejuthat az Momentum az Európai Parlamentbe

Az eddigiekhez képest újdonságot hozott a Európai Parlament Magyarországra vonatkozó mandátumbecslése: a március végi mérések szerint a Momentum elérte a bejutási küszöböt, így ha most lennének a választások, egy képviselőt küldhetne az EP-be.

Az élen nincs változás, a Fidesznek továbbra is a 21-ből 13 EP-képviselőre elegendő a támogatottsága, őket követi a Jobbik és az MSZP 3-3 képviselővel, illetve a DK és a Momentum 1-1-gyel.

Rossz hír az LMP-nek, hogy miközben eddig a bejutási küszöb környékén, azaz kicsivel 5 százalék alatt mérték, a friss adatok szerint most 3 százalékon áll.

Így tehát a tucatnyi fideszes mellett európai parlamenti képviselő lehet a Jobbikból Gyöngyösi Márton, Balczó Zoltán és Jakab Péter, az MSZP-Párbeszéd listájáról Ujhelyi István, Szanyi Tibor és Jávor Benedek, a DK listavezetője, Dobrev Klára, valamint a Momentum listavezetője, Cseh Katalin.

Február végéhez képest erősödtek a frakciók is: a Fideszt is magában foglaló, de annak tagságát felfüggesztő Európai Néppárt (EPP) most 188 helyre, a szocialisták (S&D) pedig 142 helyre számíthatnak – ez mindkettejüknél héttel több hely, mint a korábbi becslés szerint. Pont ennyivel csökkent azoknak a várható új tagoknak a csoportja, akikről még nem tudni biztosan, hogy hova ülnek be.

Made with Flourish

Módszertan: Az EP májusig a tervek szerint kéthetente-havonta, az utolsó hónapban pedig hetente fog kijönni újabb mandátumbecsléssel, amely az egyes tagországokban működő közvélemény-kutatók adatain alapul. Egyes országoknál egy, másutt több kutatás alapján becsülnek. A mostani felméréshez Magyarországról csak a Publicus eredményeit vették figyelembe, míg a korábbi felmérések esetében három forrást használtak.

Kiemelt képünkön Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom listavezetője. Fotó: Bielik István / 24.hu
Olvasói sztorik