Közélet

A kormány meglepő módszerrel próbálja rövidíteni a várólistákat

Áprilistól büntetnek ott, ahol nem a lehető legkorábbi időpontot adják a betegeknek.

Hamarosan szoftverrel ellenőrzik az operációra váró betegek besorolását, és büntetik, ha indokolatlanul (például hálapénzért) kerül előrébb a beteg – írja a Népszava.

Ha nincs megfelelő indok a páciens előresorolására, akkor a biztosító nem fizeti ki a beavatkozást a kórháznak, sőt, 40 ezer forintos büntetést is kiszabhat. A szakmailag indokolt esetben – például ha romlott a beteg állapota – nem lesz szankció.

A lap úgy tudja, büntetik azokat is, akik a bejegyzett időpontban nem végzik el a betegnél a beavatkozást. A szolgáltatónak 48-72 órája marad majd arra, hogy megindokolja, miért marad el a műtét.

A finanszírozó áprilisban élesíti az új várólista regisztráció-elszámoló rendszerét. Innentől kezdve az az orvos, aki a legkorábbi szabad hely helyett későbbre adna időpontot a betegének, hibajelzést kap, és a rendszer nem is engedi majd beírni az esetet.

2012-től tavaly év végéig várólista-csökkentésre 26 milliárd forintot fordított a kormány, jövőre erre a célra további hatmilliárd forint áll rendelkezésre – mondta nemrég Kásler Miklós miniszter.

Kásler: Már csak 28 ezren vannak a várólistán
Szerinte Magyarország ezzel a középmezőnyben van.

Kiemelt kép: Aneszteziológusok vigyáznak a páciensre egy vastagbél-daganatos beteg citoreduktív műtétje és hyperthermiás kemoterápiás kezelése során a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház központi műtőjében 2012. december 19-én
Fotó: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik