Közélet

Palkovics kritikán aluli stílusát ostorozta Orbán volt minisztere

Pálinkás József szerint szakmai, nem politikai alapon kellene kezelni a Magyar Tudományos Akadémia ügyét.

A Klubrádióban az első Orbán-kormány oktatási minisztere, az MTA korábbi elnöke is keményen bírálta Palkovics Lászlót. Szerinte a miniszter méltatlanul viselkedik, stílusa kritikán aluli, és már az eddigi konfliktusok is nagy károkat okoztak a magyar tudományos életben.

Pálinkás József úgy vélte, sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem mert volna olyan stílusban beszélni az akadémia elnökével, mint amit az innovációs miniszter megenged magának Lovász Lászlóval, az akadémia elnökével, a világ legkiválóbb matematikusával szemben.

Lovász László képes a kompromisszumokra, alelnökei világot látott, világosan gondolkodó emberek – mondta Pálinkás József. Szerinte a kormányzatnak és miniszternek kellene tisztáznia, mit akar, de Palkovics eddig írásban nem tett le olyan javaslatot, amely tárgyalási alap lehetett volna. Csak az ötletelés folyik.

Az akadémia volt elnöke azt mondta, nem lenne ördögtől való a kutatóhálózat átszervezése. Ezt világos, minimum másfél-két éves ütemterv alapján el lehetne végezni, de a döntések menetrendjéről és a döntéshozó személyekről sem tudni. Pálinkás József szerint nem lehet elvárni, hogy a tudósok szakmai és magánvéleménye egy csapásra megváltozzon, ha azt az aktuális kormányzat úgy kívánja.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik