Közélet

LMP: még engedély sincs, mégis árulják a jegyeket a Red Bull Air Race-re

A párt szerint egy multi illegális versenyre készül Budapest felett.

Az LMP magyarázatot vár a budapesti városvezetéstől arra, hogyan lehetséges, hogy bár nincs területfoglalási engedélye a Red Bull Air Race-nek, mégis elkezdték a jegyek árusítását az idei rendezvényre.

Gál József, a fővárosi közgyűlés LMP-s tagja pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette: Tarlós István főpolgármestertől és a tulajdonosi bizottság elnökétől is választ vár arra, a Red Bull hogyan árulhatja minden jogalap nélkül a jegyeket a rendezvényére azt megelőzően, hogy a bizottság foglalkozott volna a kérdéssel. Milyen egyeztetések zajlanak a háttérben, és kiket vontak be abba? – tette fel a kérdést a politikus.

Emlékeztetett: a főpolgármester a tavalyi rendezvény által keltett „zűrzavarért” elnézést kért, és azt ígérte, többet nem fordulhat elő hasonló.

Turcsán Szabolcs, az LMP elnökségi tagja úgy fogalmazott: egy multi illegális gyorsulási versenyre készül Budapest felett.

Kijelentette azt is: a versenyző repülőgépek bázisát adó tököli repülőtér a környezetvédelmi szabályok betartásával nem kaphatna engedélyt a program lebonyolítására.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a saját reklámeseményére 2 milliárd forintnyi közpénzben részesült Red Bull 2017-ben 47 millió forintnyi társasági adót fizetett be a költségvetésbe.

A politikus egy a Jobbikat ért antiszemita váddal kapcsolatban kérdésre színjátéknak nevezte a „nácizást, komcsizást”, és hozzátette: pártja 9 éve hallgatja, hogyan próbálnak beleszólni belügyeikbe, ők ezt nem teszik meg más pártokkal. (MTI, fotó: MTI / Lakatos Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik