A következő élő közvetítés része Orbán nélkül vitáznak a magyar helyzetről Brüsszelben

S&D: Orbán a Néppárt ernyője alól bomlasztja az EU-t

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) közleményt adott ki az ülés előtt, amelyben arra hívják fel a figyelmet: bár az EP tavaly szeptemberben elindította az uniós szerződés 7-es cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen a jogállamiság sérelme miatt, azóta nem sok cselekvést láttak a tagállamok részéről. Ugyanakkor a jogállamiság és a demokrácia helyzete tovább romlott az elmúlt hónapokban Magyarországon, erre néhány példa:

  • a CEU arra kényszerült, hogy Bécsbe költöztesse amerikai akkreditációjú képzéseit,
  • konzultáció nélkül elfogadták a rabszolgatörvényt, amely 400 óra túlmunkát tesz lehetővé,
  • elfogadták a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az igazságügyi miniszter politikai lekötelezettjeivel töltheti fel a politikailag érzékeny ügyekben döntő testületet,
  • a kormánypárti médiumok tulajdonosainak többsége egyszerre úgy döntött, hogy felajánlják sajtótermékeiket a fideszes médiaalapítványnak.

Josef Widenholzer, az S&D alelnöke mindezek kapcsán közölte: a fejlemények azt mutatják, hogy Orbán Viktornak esze ágában nincs visszalépni. Az Európai Néppárt ernyője alatt boldogan folytatja autokratikus uralmának megerősítését minden lehetséges eszközzel. Ezzel együtt megveti és bomlasztja az Európai Uniót.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik