Közélet

A rántott hús korai halált okoz

Korai halált okozhat a rántott csirke rendszeres fogyasztása – írja egy a BMJ című egészségügyi szaklapban megjelent tanulmányra hivatkozva a CBS Los Angeles.

A kutatók azt írják, hogy a rántott csirke rendszeres fogyasztása, különösen a klimaxon átesett nők körében növeli jelentős mértékben a korai halálozást esélyét. Az egyéb rántott készítmények, például halak, kagylók rendszeres fogyasztása szintén növeli a korai elhalálozás kockázatát, de nem akkora mértékben, mint a csirkéé.

A tanulmányban publikált kutatás eredményei szerint, azok az amerikai nők, akik minden nap ettek rántott csirkét 13 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg idő előtt, míg a rántott halat naponta fogyasztók körében ez az arány 7 százalék.

A kutatók egyértelmű összefüggést mutattak ki a rántott ételek rendszeres fogyasztása, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása között, ugyanakkor nem találtak hasonló összefüggést a rákos megbetegedésekkel kapcsolatban.

A rántott ételek és a szívbetegségek, illetve a kettes típusú diabétesz közötti összefüggéseket már korábbi vizsgálatok is kimutatták.

(Kiemelt fotó: iStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik