Közélet

Az ellenzéki szavazók összefogást akarnak

Az ellenzéki szavazók 71 százaléka szerint a baloldali ellenzéki erőknek törekedni kell arra, hogy a következő választásokra egységesek legyenek – olvasható a Publicus közvélemény-kutatásában, amelyet a Népszava megbízásából készítettek. Ez alapján háromnegyed év alatt 11 százalékponttal nőtt a baloldali együttműködést szívesen látók aránya.

További 12 százalék szerint egy ilyen együttműködésben a Jobbikra is szükség van. Mindössze a megkérdezettek ötöde (19 százalék) mondja azt, hogy jó, hogy sok párt versenyez a baloldalon.

A megkérdezettek több mint fele hallott a közös ellenzéki EP lista indításának gondolatáról. A megkérdezettek több mint fele, az ellenzéki szavazók 80 százaléka egyetért a közös ellenzéki EP lista kezdeményezésével (leginkább a Jobbik szavazók – 88 százalék), és ugyanennyien gondolják azt is, hogy sikeres lenne.

Amennyiben megvalósul az összellenzéki lista, az

  • több szavazatot kapna, mint a külön induló pártok, tehát az egyes pártok szavazói átszavaznának a közös listára,
  • érdemben csökkenne a bizonytalanok aránya (4 százalékponttal, 47 százalékra), tehát innét is szívna fel szavazókat,
  • azonban a Fidesz szavazóit is mozgósítaná.
2019-ben se nagyon lesz, ami megállítja a Fideszt
Az elemzőintézet szerint az ellenzéknek egyetlen esélye van: ha most már tényleg összefog.

Kiemelt kép: 24.hu/Vadnai Szabolcs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik