Közélet

Rabszolgatörvény: több vidéki városban is utcára vonultak az emberek

Bár az igazán nagy tüntetés szombaton várható Budapesten, pénteken délután és este több vidéki településen is tiltakoztak a Munka Törvénykönyvének módosítása, közismertebb nevén a rabszolgatörvény ellen.

Szombathely

A vasi megyeszékhelyen nagyjából ötszázan gyűltek össze a szakadó hóesésben azon a demonstráción, amelyet az Éljen Szombathely! Egyesület, a V. mint Vas civil szerveződés, valamint parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéki pártok szerveztek a Vasas Szakszervezetek Országos Szövetségével együtt.

Felszólalt Vágó Gábor, az LMP volt országgyűlési képviselője azt mondta, hogy soha nem volt még ilyen magas a korrupció az országban és ezért a hatalmon lévők a felelősek.

Glázer Tímea, a DK győri képviselője szerint

a kórházakra kellett volna sokkal több pénzt költeni, nem pedig stadionokra.

Csillag Tamás, a Momentum politikusa szerint a kormány intézkedéseinek hatására kényszerül egyre több fiatal külföldön dolgozni.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke elfogadhatatlannak tartotta a munka törvénykönyvének a módosítását és legalább kétszámjegyű béremelést követelt.

A beszédek után a belvároson keresztül a Fidesz helyi székháza elé vonultak, ahol Markó Péter volt fideszes megyei közgyűlési elnök mondott beszédet, egyaránt élesen bírálva a Fidesz belpolitikáját, jelenlegi politikusait és az ország külpolitikáját. Az Ugytudjuk tudósítása szerint az iroda előtt otthagytak egy „nem leszünk rabszolgák” feliratú molinót, amelyre a tüntetők közül sokan rányomták a kézlenyomatukat.

A tüntetés előtt, délután a Magyar Szakszervezeti Szövetség forgalomlassító demonstrációt is tartott a 86-os számú főúton, Balogunyomtól Szombathely irányába.

MTI/Varga György

Pécs

Baranyában villámcsődülettel indult a program a Barbakánnál, ahol Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke a többi között arról beszélt, hogy a kormánypártok mindent megtagadtak, amit egykor képviseltek, mindennel szembe fordultak, amiért egykor harcoltak és eladták az ország függetlenségét az oroszoknak.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy bérszínvonal tekintetében is fel kell zárkóztatni az országot és garantálni kell a tisztes nyugdíjba vonulás lehetőségét a magyar dolgozók számára,

mert a magyar munkavállaló nem munkaerőállat.

A flashmobot követően tüntetők a helyi Momentum szervezésében a Széchenyi térre vonultak, ott Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke az MTI tudósítása szerint mintegy ötszáz, a Szabad Pécs szerint viszont 1000-nél is több ember előtt megismételte az ellenzéki pártok öt pontos követelését, majd kijelentette

ez a mi otthonunk és nem fogjuk hagyni, hogy ellopják; (…) 2019 az ellenállás éve.

Az eseményen Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója bejelentette, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. Az eseményen elhangzott, hogy a jelöltet az MSZP, a DK és a Momentum támogatja.

Az LMP politikusa azt írta, hogy a tüntetés útvonalán szándékosan leoltották a közvilágítást, a Szabad Pécs szerint viszont a Barbakánnál hetek óta amúgy sem égtek a lámpák.

A pécsi önkormányzat leoltotta a közvilágítást azon az útvonalon, ahol a mai kormányellenes demonstráció végigvonul.Gratulálunk!

Közzétette: Pitz Dániel – 2019. január 4., péntek

Gödöllő

Gödöllő délután kezdődött a tüntetés, de még este is több százan vonultak a városban – tudósított a Mérce.

A demonstrálók mécsest gyújtottak a Gödöllői Járásbíróság előtt, hogy így emlékezzenek meg a független bíróságok elvesztéséről. Itt beszédet mondott Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője aki azt mondta:

szabály- és törvényellenes úton fogadták el a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, de ennél is szörnyűbb, hogy ugyanazok az emberek vannak a hatalom körül, mint a Kádár-korszak utolsó éveiben, akik most talán még aljasabbak, mint akkor voltak.

Penz András (DK) arról beszélt, hogy a Fidesz elárulta az eszméit, a köztársaságot, a demokráciát, a jogállamot és a saját választóit is, valamint felszólította Gödöllő polgármesterét és a helyi képviselőket, hogy álljanak az emberek és a polgárok mellé, és ne hagyják, hogy rabszolgát csináljanak belőlük.

Felszólalt Donáth Anna is, a Momentum alelnöke, aki szerint nem stúdiókból és színpadokról lehet megváltoztatni ezt a rendszert, hanem az emberek erejével. Egy-egy embert ki lehet rúgni az állásából, tömegeket azonban nem.

FRISSÍTÉS

Korábban úgy értesültünk, hogy a bajai tüntetés helyszínén ugyancsak lekapcsolták a közvilágítást, ám a szervezőktől azt az információt kaptuk, hogy szándékosan vonultak olyan helyre, ahol sötét volt, hogy egy flashmob keretében világító O1G feliratot rakjanak ki. Ennek megfelelően pontosítottuk cikkünket.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik