Közélet

Csapadékból nem lesz hiány a hétvégén

Sok csapadék és felhős égbolt jellemzi majd a hétvége időjárását.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint gyengén és erősen felhős területek egyaránt lesznek, majd szombat éjszaka mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, amelyben vasárnap csak átmeneti felszakadozások lehetnek.

Szombaton főként a Tisza menti területeken, illetve este a Dunántúlon lehet gyenge eső, záporeső, vasárnap hajnaltól viszont egyre nagyobb területen alakulhat ki gyenge csapadék zömmel eső formájában, de néhol havas eső, a hegyekben és északkeleten esetleg hó is hullhat. Nyugat, délnyugat felől helyenként előfordulhatnak élénk lökések, majd vasárnap késő délutántól a szél északnyugatira fordul, megerősödik, és az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 1 és 7 fok között várható.

Európa délnyugati, déli országai felett egy anticiklon terül el. Bár reggelre többfelé képződik köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet, azok feloszlása után sokat süt a nap, és számottevő csapadékról sem érkezik jelentés. Nem meglepő módon a hőmérséklet arrafelé alakul a legmagasabban, általában 10, 18 fok közöttiek a csúcsértékek, de Portugáliában 20, 22 fok is előfordul.

A kontinens északi felén már mozgalmasabb az időjárás, több ciklon követi egymást. A Brit-szigetek és Skandinávia térségében, valamint a Fekete-tengertől északra felhős az idő, de mivel a hőmérséklet több fokkal az átlag felett alakul, a csapadék zömmel eső formájában hullik, csak az északi területeken fordul elő havas eső, havazás. A délutáni maximumok általában 1 és 12, a szárazföld északkeleti harmadán 0 és -11 fok között alakulnak.

A következő 36 órában a Kárpát-medence is ebbe a mozgalmas zónába kerül, észak felől egy okklúziós front éri el a térséget, és emiatt vasárnap többfelé kell gyenge csapadékra is számítani. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik