Közélet

Habony köre segítette magyar papírokhoz a szír diktátor pénzemberét

2014 őszén jelentkezett Bassar al-Aszad szír diktátor pénzembere, Atiya Khoury egy letelepedési kötvényeket árusító céghez: az Oroszországban kötvényt árusító, VolDan nevű cég intézhette, amelynek a működésében Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz kötődő emberek vettek részt – írja a Direkt36.

Ahhoz, hogy a VolDan kezelhesse Khoury kötvényes jelentkezését, a szírnek egy orosz lakcímet kellett megadnia. Khoury 2016 nyara óta szerepel Magyarország szoros katonai szövetségesének, az Egyesült Államoknak a szankciós listáján.

Khoury mindössze négy munkanap alatt kapta meg a magyar tartózkodási engedélyét, majd amikor már az amerikai szankciós listán szerepelt, letelepedési engedélyt is szerzett, amellyel korlátlan ideig tartózkodhat Magyarországon.

A VolDanról korábban kiderült, hogy a

működésében Shabtai Michaeli, egy Habonnyal kapcsolatban álló grúz-izraeli üzletember, valamint a tanácsadót korábban képviselő Kosik Kristóf ügyvéd irodája is részt vett.

A letelepedési kötvényprogramot a Habonnyal régóta közeli viszonyban lévő Rogán Antal kezdeményezte még 2012 őszén.

A Direkt36 cikkéből kiderül, hogy a kötvényes cégek nagyon előzékenyek voltak Khouryval: jelentkezése először az S&Z Program Limitedhez került. A parlament gazdasági bizottsága eredetileg ezt a céget jelölte ki, hogy Szíria területén kötvényeket árusítson, de a cég forgalmazási engedélyét később visszavonták.

Az S&Z programvezetője még az engedély visszavonása után is foglalkozott Khouryék ügyével: ő továbbította az adatokat egy másik kötvényes cégnek, a VolDannak.

Khoury jelentkezéséhez egy moszkvai irodaház ötödik emeletét adták meg lakcímeként, ahová a RUSSAR nevű szervezet is be van jegyezve. A RUSSAR egyik alapító tagja és fő finanszírozója egy szíriai származású, jelenleg orosz állampolgársággal rendelkező üzletember, Mudalal Khuri.  Ő szintén szerepel a szankciós listán, mivel az amerikaik szerint „ő képviseli az Aszad-rezsim pénzügyi és gazdasági érdekeit Oroszországban”.

A két Khuri (mindketten mindkét formában írják a nevüket) üzleti kapcsolatban áll egymással.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik