Közélet

Puzsér: Vegyük egymást komolyan!

Puzsér Róbert szerda reggel megjelent közleményében felszólította az MSZP-t, hogy az előválasztás lezárultáig ne tárgyaljon se a DK-val, se a Momentummal, se más pártokkal,  polgármesteri helyekről és egyéb pozíciókról se. Mint írta,

ha komolyan vesszük az előválasztást, akkor a baloldali és a centrum-szavazók nem pusztán Tarlós István kihívójáról, hanem a kerületi polgármester-jelöltekről, és ami a legfőbb, az ellenzék programjáról is szavaznak majd.

Puzsér úgy véli, tragikus üzenet a budapestiek felé, hogy egy évvel az önkormányzati választás előtt az MSZP, a DK és a Momentum már „pozíciókat seftel, holott se elfogadott programjuk, se főpolgármester-jelöltjük nincs”.

Meggyőződésem, hogy a pártoknak program alapján kell együttműködniük, az ellenzéki stratégiát pedig a közös főpolgármester-jelöltnek kell meghatároznia

– tette hozzá.

Megjegyezte, próbálja komolyan venni az előválasztást, és javasolja, hogy senki ne viselkedjen úgy, mintha máris nyertek volna.

Vegyük egymást komolyan!

– üzente a pártoknak.

Puzsér Róbert: Nincs több jelölt, csak Tarlós és én
Interjúnkban beszél legnagyobb erősségéről, az eliten kívüliségéről, arról, miért jár autóval, miközben sétáló városról álmodik, miért lesújtó a véleménye Karácsony Gergelyről és azt mondja: beláthatatlan távolságra van Gyurcsánytól és Orbántól egyaránt.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik