Közélet

Megint átalakítaná a kormány a szakképzést

Kancelláriarendszert vezetnének be a szakképzési centrumokban, a szakszervezet szerint jobban át kellene gondolni a dolgot.

További változtatásokat tervez a kormány a szakképzésben, így bevezetnék a kancelláriarendszert a szakképzési centrumokban, és átalakítanák a szakgimnáziumokat is – számolt be az Inforádió.

Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár szerint az átalakítás célja, hogy a szakképzés vonzó karriert nyújtson a fiatalok számára. Új szakképző iskolákat és –térségeket, új tanműhelyeket hoznak létre, továbbá ágazati képzőközpontokat alapítanak a vállalatokkal együtt, a szakgimnáziumokat pedig a mérnökképzés előszobájává teszik. Szeretnék, ha a szakgimnáziumok társadalmi elfogadottsága egy szintre kerülne a gimnáziumokéval.

Pölöskeiné szerint a szakképzési centrumok jól működnek, de a rendszer lehetne még jobb, mert most nem azonos az egyes centrumok teljesítménye. A kancelláriarendszer bevezetésével a centrumok menedzselését erősítenék, szerinte ugyanis ha egy centrum iskolaként működik, „lehet, hogy a jelenlegi főigazgató nagyon jó iskolaigazgatói fejjel gondolkodik, de nem feltétlenül gazdasági szempontú menedzser-fejjel”. Hozzátette: az egyetemeknél látták ennek a rendszernek a működőképességét.

Ha a parlament megszavazza a szakképzési centrumok kancelláriarendszerét, a minisztériumtól a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz kerül a fenntartás, emellett nagyobb önállóságot és felelősséget adnának a centrumoknak.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint a kancelláriarendszer gyökeresen átalakítaná a szakképzési centrumok struktúráját, hatásköröket vonna el képzett szakemberektől, a köznevelési intézmény igazgatójától és gazdasági vezetőjétől. A szakszervezet szerint az átalakítást sokkal alaposabb átgondolásnak és szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, nincsenek olyan adatok, hatástanulmányok, amelyek indokolnának ilyen mértékű átalakítást. (Illusztráció: MTI / Varga György)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik