Közélet

Kitálalt a meggyilkolt soroksári futónő özvegye: a rendőrség munkája egy nagy nulla

Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben támadták és ölték meg 2013 szeptemberében. A rendőrök a soroksári kerékpárúttól néhány méterre találták meg a holttestét. A rendőrség nemrég egy 40 éves hajléktalan férfit, R. Szilvesztert gyanúsította meg az öt évvel ezelőtti brutális emberöléssel. Kiderült, hogy a rendőrség nagyot hibázott az ügyben. A meggyilkolt nő férje, Kardos Lajos a Blikknek beszélt a nyomozással kapcsolatos tapasztalatairól.

A rendőrség munkája Kriszti ügyében minősíthetetlen! Amikor a nyomozás indult, a zsaruk mindent elrontottak, amit csak lehetett. Amit ők csináltak, az munkának nem nevezhető, nagy nulla. Az első három hónapban bakiktól és hibáktól hemzsegett a ténykedésük, amit már – bármennyire is szerették volna – az ügyet később megkapó Petőfi Attila vezérőrnagy és csapata sem tudott korrigálni. Pedig ők tényleg profik

– vélekedett Kardos Lajos.

Az özvegy felháborítónak tartja, hogy a nyomozás jó része azzal telt, hogy a rendőrök bebizonyítsák: köze van felesége tragikus halálához.

– Az első számú gyanúsítottként tartottak számon annak ellenére, hogy semmi nem szólt ellenem. Úgy kezeltek, mint egy gyilkost, miközben az igazi elkövető vidáman élte az életét. Amikor most kiderült, hogy ártatlan vagyok, természetesen senki nem mondta: „elnézést, Lajos, ezt benéztük”. Sőt, még mindig én könyörgöm, hogy kapjak információt, komoly sikereket azonban ezen a téren nem könyvelhetek el – mondta felháborodottan Krisztina férje.

A családanya feltételezett gyilkosa öt év után bukott le. Kiderült, a férfi szinte végig börtönben ült, Krisztinát szeptemberben ölték meg, ő pedig egy hónapra rá került a rácsok mögé.

Ha rendesen működik a rendszer, a feleségem még ma is él. Annak a férfinak ugyanis, akit a megölésével gyanúsítanak, jogerős ítélete volt, és régen a börtönben kellett volna akkor ülnie. Ehelyett a bíróságról még elengedték, így kint volt, és brutális módon megölte Krisztit, minket pedig tönkretett.

– mondta az özvegy.

A soroksári futónő férje: Nem akarom látni azt a férget
„Amit csinálni szeretnék, azt a társadalmi együttélés szabályai lehetetlenné teszik. Innentől kezdve nincs értelme találkozni vele” – mondja az öt évvel ezelőtt meggyilkolt nő férje a gyanúsítottról, akit öt év után hallgattak ki.

A nő megölésével gyanúsított R. Szilveszter (40) ügyvédje, Lichy József elmondta, hogy a tettes – a korábbi hírekkel ellentétben – a gyilkosság előtt nem erőszakolta meg áldozatát. Kardos Lajos viszont éppen ennek az ellenkezőjét állítja.

Bármilyen szörnyen is hangzik, de én kimondom, hogy a feleségemet igenis megerőszakolták, sőt, hullagyalázás is történt. Nem beszélek a levegőbe, biztosan tudom, hogy ez történt

– közölte Kardos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik