Közélet

Czeglédy Csaba megvádolta az ügyészt

Czeglédy Csaba pótmagánvádat terjesztett elé hivatali visszaélés bűntette miatt Szanka Ferenc ellen, aki csoportvezető ügyészként vesz részt az ellene többek között költségvetési csalás miatt folyó büntetőeljárásban, írja a hvg.hu.

Czeglédy szerint az ügyész szándékosan, a tények elferdítésével és elhallgatásával érte el, hogy szeptember elején még három hónapra meghosszabbítsák az előzetes letartóztatását.

A Csongrád Megyei Főügyészség augusztus végén tett indítványt a Szegedi Járásbíróságnak arra, hogy az előzetes letartóztatását hosszabbítsa meg. Ezt az indítványt Szanka jegyezte, arra hivatkozott, hogy arra utaló jelek vannak, hogy védence megpróbálja meghiúsítani a nyomozás sikerét. Többek közt azt állította, hogy Ceglédy Csaba utasítására az egyik szombathelyi cégénél tartott házkutatást lényegében meghiúsították, nem mutattak meg mindent a nyomozóknak.

Czeglédy ügyvédje szerint ez az állítás megdőlt, mivel a tanúvallomást kivizsgálták, a házkutatást végrehajtó nyomozók maguk cáfolták azt. Szanka ezek után mégis erre hivatkozva érvelt az előzetes meghosszabbítása mellett, azaz a bíróság előtt elhallgatta, hogy létezik a tanúvallomást cáfoló rendőrségi nyilatkozat, amit a védelem sem ismerhetett meg.

Szankára ezért hivatali visszaélés miatt felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérik a vádindítványban.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik