Közélet

Márki-Zay Péter a jó érzésű, tisztességes hazafikhoz fordult

A Népszavának adott interjút Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere. A beszélgetésben elmondta, hogy a nulladik lépést egyesületével megtették és beadták a szükséges dokumentumokat, hogy alapíthassanak egy mozgalmat. A fő céljuk, hogy a jövő évi önkormányzati választáson minden város Hódmezővásárhely legyen.

A mozgalom tagjairól egyelőre nem beszélt és a formálódó csoportosulás nevét sem árulta el. Türelmet kért és hozzátette:

minden jó érzésű, tisztességes hazafit arra buzdítok, hogy alapítsák meg saját köreiket és találják meg a hiteles jelölteket minden településen. Ők mind hősök. Budapesten ugyanis nem értik mi az, hogy megfélemlítés. Nálunk viszont csak az utóbbi két hétben két embert rúgtak ki politikai okokból. Egyikük a kórházban dolgozott beteghordóként, az volt a „bűne”, hogy a Kétfarkú Kutyapárt helyi vezetője. A másik pedig elindult egy vezetői pályázaton a fideszes jelölt ellenében.

A polgármestert az utóbbi időben gyakran éri az a vád, hogy valójában jobbikos. Ő erről így gondolkodik:

Kiábrándult fideszes vagyok, az elmúlt 28 év Magyarországának legprogresszívabb időszaka szerintem az 1998-2002-es első Orbán-kormány volt. Keresztény, konzervatív, mérsékelt jobboldalinak tartom magam, ebbe pedig nem fér bele semmilyen cigányellenesség, antiszemitizmus.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik