Közélet

Konferencia a stroke-on átesett betegek életminőségének javítása érdekében (X)

Októberben tartotta szakmai napját az Országos Idegtudományi Intézet (OKITI), melynek keretében megrendezték az OKITI-Nutricia Sympóziumot is, ahol a stroke-on átesett betegek korszerű táplálásterápiájáról tartottak előadásokat. Az esemény apropóját az OKITI 65 éves jubileuma és a közelgő STROKE világnap, aktualitását pedig a megújuló hazai és nemzetközi irányelvek adták.

Az egynapos konferencia délutáni szekciójának kiemelt témái közt szerepelt a stroke-on átesett betegek életminőségének javítása, melynek kapcsán főként a megfelelő táplálás és dietetikai tanácsadás jelentőségéről volt szó.

2015-ben a Szent János Kórház Neurológiai Osztály – Stroke Centrumban kezdődtek meg stroke-on átesett betegek táplálásterápiájával kapcsolatos vizsgálatok. Ezek az eredmények világítottak rá arra, hogy a megfelelő táplálásterápia alkalmazása nem csak a beteg érdeke, de költséghatékonyság szempontjából is fontos. Ennek birtokában született meg az akut stroke-betegek táplálásterápiájának magyarra adaptált szakmai irányelve.

E területen nélkülözhetetlen munkát végez a Nutricia, amely az orvosi célokra szánt klinikai tápszerek piacvezető gyártója Európában. A Nutricia olyan célzott és hatékony táplálási terápiás megoldást kínál az érintetteknek, amely az adott személy tápanyagigényére és gyógyulási folyamatára épül. A Nutricia termékek időben megkezdett alkalmazásával és a gyógyszeres kezelést szervesen kiegészítő táplálásterápiával az egészségügyi szakemberek jelentősen javíthatják a kezelések hatékonyságát.

Hazánkban 2017-ben nyitották meg először kapuikat a Nutricia Neurológiai Excellence Centerek, ahol az országban 5 helyszínen regionális képzéseket tartanak a neurológus szakorvosoknak. A példaértékű képzések hozzájárulnak, hogy a Nutricia a szakorvosokkal közösen az innovatív táplálásterápia megismerése révén javítsák a betegek túlélési és felépülési esélyeit és csökkentsék a stroke-kal járó komplikációk kialakulását.

„Regionális képzéseinket csakúgy kiemelten fontosnak tartjuk, mint e konferencián való részvételünket. Itt olyan nélkülözhetetlen információkhoz jutnak a hazai szakemberek, melyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a stroke betegek olyan terápiában részesüljenek, mely hosszútávon pozitívan befolyásolja a beteg felépülését” – mondta el

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik