Közélet

Két évet is várni kell szív- és térdműtétre

Jóval hosszabbak a valóságban a kórházi, műtéti várólisták annál, mint amennyiről a minisztérium beszél – ez szűrhető le a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján szereplő adatokból, amelyekből az mfor.hu készített egy összeállítást.

A legtovább a transzkatéteres szívbillentyű beültetésre váróknak kell várniuk, itt ugyanis 669 napot, vagyis csaknem 2 évet kell várni a műtétre.

Illetve az sem mindegy, hogy az ország mely részén él a műtétre váró, illetve melyik kórházban végzik azt a műtétet. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor az abszolút csúcsot az ortopédiai nagyműtét tartja, ott ugyan átlagosan 410 napot kell várnia annak a 90 embernek, akinek erre van szüksége, de a Dél-Dunántúlon 792 napot, vagyis 2 évet és 2 hónapot kell kibekkelnie a műtétre váró személynek.

Sokkal jobb helyzetben nincsenek azok sem, akik térdprotézis műtétre várnak, ugyanis a NEAK honlapja szerint 340 napot, tehát majdnem egy teljes évet kell várniuk. Ezzel szemben Rétvári Bence, az egészségügyért is felelős Emberi Erőforrás Minisztériumának államtitkára nemrégen csupán 137 napos várakozási időt említett. A legrosszabb helyzet e műtéti típusnál Észak-Magyarországon alakult ki, az itt élőknek ugyanis 571 napot kell várniuk a beavatkozásra.

És még:

  • Csípőprotézis-műtétre több mint 5200-an várnak, Rétvári szerint 104 napig kell türelmesnek lenniük, NEAK adatai azonban ennek is ellent mondanak, több mint két és félszer ennyit, 279 napot kell várni. Észak-Magyarországon jóval rosszabb a helyzet, ott 487 nap a várakozás ideje.
  • Gerincműtétre átlagosan valamivel több mint 400 napot kell várni, a Dél-Dunántúlon azonban már 554 napot, vagyis durván másfél évet.
  • A legtöbben, közel 12 ezren szürkehályog-műtétre vannak előjegyezve, de eltelik 87 nap, mire sorra kerülnek (az Észak-Alföldön 119 nap) – szemben az államtitkár által említett 45 napnál.

Összességében közel 36 ezren várnak valamilyen műtétre az országban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Pécs, 2016. január 15. Orvosok háromdimenziós laparoszkópiás műtétet végeznek a Pécsi Tudományegyetem Urológia Klinikáján 2016. január 15-én. A régióban 2015 decembere óta használják ezt az új technológiát, amely az urológusok számára megkönnyíti a műtéti tájékozódást, így komplexebb beavatkozások biztonságos elvégzése válik lehetővé. MTI Fotó: Sóki Tamás)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.