Közélet

Mellár Tamás a furcsa NER-matekról

Nem sok jóra számított, de ezt nem gondolta volna.

Az Élet és Irodalomban Mellár Tamás azt írja, előzetesen sok rosszat gondolt a képviselői munkáról, de a valóság rosszabb. Úgy döntött, páratlan élményeiből megosztja az, miként is lett a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) felügyelőbizottsága.

A testületnek hat tagja van, beleértve az elnököt is.

Az elemi matematika szabályaival ellentétben az egyharmadnyi képviselővel rendelkező ellenzék nem dönthetett két helyről,

a NER-logika ugyanis másként működik.

A hat helyből kettőt a Pénzügyminisztérium kapott, a kormányé lett a felügyelőbizottsági elnök kijelölésének joga. A maradék háromból egy jutott az ellenzéki pártoknak, azok pedig hozták is  formájukat.

Az alkalmasság és a rátermettség fel sem merült a jelöltválasztás során (de miért is kellene ezt éppen az ellenzéktől megkövetelni, amikor a kormánypárti felügyelőbizottsági tagok kiválasztásánál sem játszott semmilyen szerepet ez a szempont).

Aztán kisebb csoda történt: az ellenzék többsége megegyezett egyetlen személyben, aki még alkalmasnak is tűnt, csak a Jobbik ragaszkodott régi jelöltjéhez, akit a Fidesz eredetileg is támogatni akart. Amikor kiderült, hogy a másik jelölt több párt támogatását is élvezi és még ért is bankszakmához, lekerült a napirendről az ügy.

A hely, ahol 4 ember 10-et ér

Ősszel a Gazdasági Bizottság tíz fideszes tagjából csak négy ment el az ülésre, így az ellenzéknek akár többsége is lehetett volna, de ez csak az olyan naiv emberekben merülhet fel, mint amilyen Mellár is volt a kezdetekben.

Ugyanis a Fidesz megalkotott egy olyan Házszabályt, hogy a hiányzó képviselők helyett jelenlévő párttársaik szavazhatnak. Így aztán a bizottsági ülésen jelen lévők létszáma az égvilágon semmit sem jelent. Ezt a nagyszerű és igazán demokratikus elvet nyilván tovább lehetne fejleszteni úgy, hogy a kormánypárti és ellenzéki oldalról pusztán egy-egy ember jelenne meg a parlamenti bizottsági üléseken, és szavazás helyett csak bemondaná a képviselőik létszámát. Rengeteg helyet és időt lehetne ezen a módon megtakarítani.

A kormánypárti képviselők végül, a korábban meghirdetett elv dacára, nem a többségi jelölt mellé álltak, 10 szavazattal támogatták a jobbikos jelöltet, akire maga a jobbikos képviselő sem szavazott.

Így esett, hogy az ellenzéki jelölt egyetlen ellenzéki pártszavazatot sem kapott, őrá kizárólag a Fidesz–KDNP képviselői szavaztak.

Így valójában nemcsak az MNB teljes vezérkarát, a Monetáris Tanács összes tagját, hanem a felügyelőbizottság összes tagját is a Fidesz nevezi ki. Mellár Tamás ezt furcsállja, hiszen az Országház kupolatermében aznap arról próbálták meggyőzni a közvéleményt, hogy

a Sargentini-jelentés csupa rosszindulatú hazugság, hiszen nálunk nincs is semmi baj a demokráciával.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik