Közélet

A Pékszövetség szerint ráfizetéses a kenyérsütés

Ellátási gondok is lehetnek, mert sokan nem tudják finanszírozni a veszteséget.

A pékek országos átlagban veszteséggel adják tovább a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméküket, a fehér és félbarna kenyeret, valamint a vizes zsömlét – közölte az MTI-vel a Pékszövetség elnöke.

Septe József elmondta, hogy az Agrárgazdasági Kutatóintézet tavalyi évre vonatkozó jelentése alapján a fehér kenyéren 6 forint, a félbarnán 23 forint volt a pékek vesztesége az önköltséget és az átvételi árat összevetve, a vizes zsemlét pedig nyereséget nem tartalmazó önköltségi ár közelében tudták értékesíteni.

A kutatás szerint a fehér kenyér teljes önköltsége 181,11 forint, a félbarnáé 184 forint; előbbit 175,08, utóbbit 160,51 forintért tudták értékesíteni. Septe szerint a helyzet idén tovább romlott: a kenyeret készítő vállalkozások nem tudják érvényesíteni megnövekedett költségeiket, mert a multinacionális láncok ezt nem fogadják el. Ezért más termékeken próbálnak némi hasznot szerezni.

Az elnök szerint helyenként akár ellátási gondok is felmerülhetnek, mert a pékek már nem tudják finanszírozni a veszteséget. A helyzet régóta fennáll, évente rengeteg pékség húzza le a rolót, de most tudják először független, számokkal alátámasztott kutatással bizonyítani, hogy milyen súlyos a helyzet. (Illusztráció: MTVA bizományosi / Oláh Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik