Közélet

Így néz ki a szupertájfun az űrből

Így néz ki a szupertájfun az űrből

És így néz ki Erdogan szélvédő mögött, Che hatszáz négyzetméteren, ilyen a börtönőrre támadó kutya, s az államelnököt gyászoló vietnami lány. A hét sajtófotói.
Recep Tayyip Erdogan török államfő és felesége, Emine Erdogan egy autóban ül a berlini Tegel nemzetközi repülőtérre érkezésük után. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Fénynyalábokkal világítják meg a kölni dóm épületét az első világháború lezárásának közelgő százéves évfordulója alkalmából.
Fotó: Patrik Stollarz / AFP
Tran Dai Quang néhai vietnami elnököt gyászolják tisztelői a hanoi nemzeti ravatalozóban. A hivatalban levő államfő szeptember 21-én 61 éves korában, súlyos betegség következtében hunyt el a hanoi katonai kórházban.
Fotó: AFP
Alekszejev Tamara a katonai öttusa-világbajnokság lovaglás számában a Honvéd Tüzér utcai sporttelepén.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Zsidó férfiak négy növényből összeállított csokorral a kezükben imádkoznak az Egyiptomból való kivonulás utáni negyven éves pusztai vándorlás emlékére tartott szukkot, azaz a sátrak ünnepén a jeruzsálemi Siratófalnál. Az ünnep négy szimbóluma, a citrusfélék, a mirtusz, a fűzfa- és pálmaágak azt az isteni ajándékot szimbolizálják, amelyet a zsidók az egyiptomi kivonulás idején kaptak.
Fotó: Mostafa Alkharouf / Anadolu Agency
A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson szolgálatot teljesítő német Alexander Gerst űrhajós Flickr-oldala által közreadott kép a Trami névre keresztelt szupertájfunról. Az ötös erősségű trópusi ciklon várhatóan szeptember 30-án éri el Japán és Tajvan térségét
Fotó: Alexander Grest / NASA
A vőlegényt viszi a násznép egy hagyományos jemeni esküvőn Szanaában.
Fotó: MTI/EPA/Jahja Arhab
Ernesto “Che” Guevara argentin származású latin-amerikai gerillaparancsnokot ábrázoló kétrészes falfestmény egy nápolyi társasház falain. Jorit Agoch olasz művész alkotása egyenként 300 négyzetméter területű, elkészítéséhez negyven napra volt szükség.
Fotó: MTI/AP/Jorit Agoch
Bátorságpróba gyakorlatot teljesítő kutya a Kutyavezetők és szolgálati kutyák VIII. országos versenye nyitónapján Baracskán, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A háromnapos rendezvényen a büntetés-végrehajtási intézetek mellett a társ rendvédelmi szervek, valamint a visegrádi négyek országainak csapatai is részt vesznek.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Légi felvételen haiti fővárosnak, Port-au-Princenek, Petion Ville kerületéhez tartozó Jalousie negyede látható naplementében. Fotó: Hector Retamal / AFP
Olvasói sztorik