Közélet

Ligeti: a kormány beismerte, törvényt sért

A rendőrség nem nyomoz az eltűnt taoiratok ügyében. A TI nem tesz újabb jogi lépéseket.

Az eljárás januárban indult, miután a Pénzügyminisztérium elődje, az NGM a Kúria jogerős ítélete ellenére sem adta ki a Transparency International Magyarországnak (TI) a taopapírokat. A G7 szerint a nyomozók arra jutottak, azért, mert nem is kapott.

A rendőrséggel ellentétben a Transparency International úgy véli, a szaktárca hibázott, a kormány gyakorlatilag beismerte a törvénysértést.  

A korrupcióellenes civil szervezet jogi igazgatója a Klubrádiónak azt mondta, a nyomozók indoklása nem állja meg a helyét. Ligeti Miklós szerint jogsértés, ha nem tartanak be egy jogszabályt.

Az, hogy a Pénzügyminisztériumnál nincsenek meg kiperelt adatok, beismerő vallomás a kormány szájából arról, hogy nem tartják és tartatják be a saját törvényeiket.

A teljesítési igazolásokat a törvény alapján havonta be kellene hajtania a sportszövetségeken a szaktárcának. A TI ugyanakkor már nem tesz újabb jogi lépéseket, mert ezeket az adatokat hiába is várnák a minisztériumtól. Azt viszont aggályosnak tartják, hogy a sportszövetségek taoköltéseit az előírások ellenére sem ellenőrzik – mondta Ligeti Miklós.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik