Közélet

Előválasztáson keresik Tarlós kihívóját

Közösen indul az európai parlamenti és az önkormányzati választáson az MSZP és a Párbeszéd.

Az InfoRádióban a pártok vezetői jelezték, a választási szövetségről mindkét pártban az erre hivatott testületek döntenek. Ugyanakkor Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke is a közös indulás híve.

Mindketten bővítenék a szövetségesi kört is. Karácsony Gergely szerint a már megkötött szövetséget meg kell becsülni, és újabbakat kell kötni azért,

hogy Magyarországon változás legyen. 

Azok a pártok, amelyek elhitették magukkal, hogy képesek maguk is boldogulni, most belső válsággal küzdenek – tette hozzá.

Tóth Bertalan az együttműködést a civil- és szakszervezetekkel, az Orbán-kormány ellen fellépő hiteles emberekkel tágítaná, szeretné,

hogyha a lista összetétele is üzenet lenne a magyar választók felé.

Mellár legyen a minta!

Karácsony Gergely szerint az önkormányzati választási rendszer még a parlamentinél is aránytalanabb, ezért híve a legszélesebb együttműködésnek.

Pécsett széles társadalmi koalíciót szervez Mellár Tamás, amely magában foglalja az ellenzéki pártokat és a változást akaró személyeket

– hozta a példát, majd hozzátette, ő ezt javasolja az ellenzéknek országszerte.

Karácsony Gergely arra készül, hogy ősszel újra elindul Zuglóban, de nem zárta ki, hogy elfogadja a főpolgármester-jelöltséget.

Győződjünk meg arról, hogy van főpolgármester-választás, és akkor utána keressünk egy jó jelöltet.

Szerinte a legalkalmasabb „kihívóról” a választóknak kell dönteniük. Karácsony Gergely szerint az előválasztásról sincs még hivatalos döntés. Annak Tóth Bertalan is híve, mindketten bevonnák Budapesten a civileket. Az MSZP elnöke azt mondta,

válasszuk ki így a főpolgármester-jelöltet, és egységesen, együtt, együttműködve menjünk neki a kampánynak.

A pártvezetők örülnének, ha a szocialista Ujhelyi István és Szanyi Tibor, illetve a Jávor Benedek tovább dolgozhatna az EP-ben.

Kiemelt kép: MTI /Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik