Közélet

Schiffer: A Sargentini-jelentés méltatlan az EU-hoz

Hosszú interjút adott a Magyar Hírlapnak az LMP alapítója és egykori társelnöke, Schiffer András, aki többek között a Sargentini-jelentésről is elmondta a véleményét.

Schiffer szerint ugyan a magyar kormánnyal szemben – főleg a 2010-13 közötti időszak történései alapján – bőven lenne alap a hetes cikkely élesítésére, de ez a jelentés erre nem alkalmas, miután hemzseg a téves, valótlan, vagy egyszerűen csak nem idevaló megállapításoktól, és teljességgel fókuszálatlan.

Több ponton sérti a nemzeti önbecsülésünket, színvonala méltatlan az uniós jogintézményhez és néhány ponton kedvezőtlen hazai társadalmi tendenciákat erősíthet fel. A magyar képviselőknek, pártállástól függetlenül, ezeket a szempontokat kellett volna mérlegelniük. A második cikkely sérelmére bőven találunk alapot a magyar államéletben, de ez nem azt jelenti, hogy minden belpolitikai sérelmünket a második cikkelybe szuszakoljuk, vagy az itthon elveszített játszmákat Brüsszelben akarjuk megnyerni. Magyarországot Magyarországról kell kormányozni, Orbán Viktort itthon kell legyőzni

– jelentette ki az LMP-t a választások után formálisan is elagyó expolitikus.

A teljes interjút itt lehet elolvasni, a 24.hu júniusi nagyinterjúját pedig itt találja:

Schiffer András: Orbán rendszere sérülékenyebb, mint amilyennek látszik
Az LMP alapítója elmesélte, hogyan hidegült el egykori pártjától, valamint arról is beszélt, miért nem volt rosszabb az elmúlt nyolc év az MSZP-SZDSZ kormányzásánál, és mi kellene a Fidesz leváltásához.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik