Közélet

Tankönyvkiadók perelik a magyar államot

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 09. 03. 09:17

Eljárás lefolytatása nélkül utasították el a tankönyveik engedélyét.
Korábban a témában:

Pert indított a magyar állam ellen öt magánkézben levő tankönyvkiadó, mert hiába szerették volna meghosszabbítani tankönyveik engedélyét további öt évre, ezt eljárás lefolytatása nélkül visszautasították. A Tankönyvesek Országos Egyesületének alelnöke, Romankovics András az Átlátszónak azt mondta: a per a tankönyvválasztás, végső soron az oktatás szabadságáról szól, mert ha elvesztik, jövőre már csak az állami egyentankönyvekből tanulhatnak a diákok.

Mivel a kiadók összesen 21 tankönyvre adtak be hosszabbítási kérelmet, a bíróság 21 tárgyalást tűzött ki az ügyben – árulta el Romankovics. Bonyolítja a dolgot, hogy nem egy, hanem hat-hét bíró tárgyalja majd az ügyeket, így nem biztos, hogy ugyanolyan következtetésekre jutnak.

Mint mondta, ha belenyugodnának az elutasításba, 2019 után az iskolákból eltűnnének a sok éven át használt tankönyvek, holott az alelnök szerint egészen más tankönyvre lehet szükség egy budapesti belvárosi iskolában, mint egy hátrányos helyzetű vidéki térségben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

US President Donald Trump speaks during a bilateral meeting with South Korean President Moon Jae-in in New York on September 24, 2018, a day before the start of the General Debate of the 73rd session of the General Assembly.   / AFP PHOTO / Nicholas Kamm
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.