Közélet

Szél Bernadett lemond az LMP-s vezetői posztjairól

Lemond pártbeli tisztségeiről Szél Bernadett, az LMP társelnöke és frakcióvezetője – szellőztette meg a borsod24.com oldal.

Rákérdezett Szélnél az információra a 444.hu, ő pedig nem tagadta az értesülést, csak annyit mondott, hogy interjút adott a Magyar Hangnak, az interjú előreláthatóan szerdán jelenik meg, abban részletesen beszámol a kialakult helyzetről. A 24.hu névtelenséget kérő LMP-s forrásai megerősítették a Szél lemondásáról szóló hírt.

A borsod24.com azt írja, hogy tudomásuk szerint Szél lemondásának közvetlen oka az etikai bizottság azon döntéssorozata, amelyben súlyos büntetéseket róttak ki a párt jelöltjeire, és amelyet ő súlyosan igazságtalannak, méltatlannak, politikailag pedig vállalhatatlannak tart. Azzal indokolja lépését, hogy nem akar olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák.

Két hónapja, hogy a párt másik társelnöke, Hadházy Ákos ki is lépett a pártból azután, hogy az április 8-i választási vereség után lemondott a társelnöki posztról.

Hadházy Ákos kilép az LMP-ből
Az LMP korábbi társelnöke körül egyetlen hónap alatt fogyott el a levegő, most úgy érzi, ha folytatni akarja a korrupciós ügyek feltárását, még a méltatlan fegyelmi eljárás befejezése előtt ki kell lépnie a pártból és a frakcióból. Interjú.

Azóta több határozatot is hozott az LMP etikai bizottsága a párt tagjai ellen. Köztük Szél ellen is, őt három évre tiltották el a tisztségviseléstől, bár a már viselt funkcióit megtarthatta.

Őrület az LMP-ben: a pártelnök Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől
Hogy még nagyobb legyen a káosz: ennek ellenére elnök maradhat.

Akkor azt mondta, hogy gondolkodási időt kér.

(Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik