Közélet

A Fidesz megmagyarázta a pofátlan képviselői béremelést

Az Index alapján mi is megírtuk, hogy a kormánypárt javaslata szerint módosítanák a képviselők fizetését. E szerint a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát keresnék,

ami azt jelenti, hogy míg eddig 748 ezer forint volt a tiszteletdíjuk, a jövőben ez 948 ezer forintra nőne. A frakcióvezetők ennek a dupláját, a frakcióvezető helyettesei pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek.

A Fidesz-frakció közleményben reagált a hírre. Azzal érvelnek a drasztikus emelés mellett, hogy „a parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára.”

Azt írják,

a kormány 2010 óta a közszolgálat számos területén hajtott végre béremelést, ami több mint félmillió dolgozót érintett. Az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum. A pedagógusok bérét 50 százalékkal emelte a kormány és ugyanilyen arányban nő 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már mások mellett a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.
Ezek után a sorban utoljára a parlamenti döntéshozók alapilletménye emelkedik, 18,5 százalékkal. A javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé.

Zárásként még azt is kiemelik, hogy az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul; ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik