Közélet

Felfüggesztett börtönre ítélték első fokon a volt fideszes polgármestert

Tavaly év elején kezdődött meg a hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt volt fideszes szigetvári polgármester, Kolovics János, illetve egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetőjének büntetőpere a Pécsi Törvényszéken. A Szabadpécs beszámolója szerint az ügyben megszületett az elsőfokú, nem jogerős ítélet, amelynek értelmében – a 2010 és 2014 között polgármesteri posztot betöltő – Kolovicsot az ügy harmadrendű vádlottjaként egy év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.

A volt polgármesternek és társainak azért kellett a bíróság elé állniuk, mert Kolovics vezetése idején történt, hogy bizonyos jogszabályváltozások miatt a város víziközmű-szolgáltató cége más szolgáltató cégekbe olvadt be. A helyi képviselő-testület azonban úgy döntött, hogy egyes különös jelentőségű vagyonelemek – például a szigetvári gyógyfürdő és a mellé épült szálloda – maradnak Szigetvár tulajdonában.

Azonban ezek működtetésére egy új gazdasági társaságot kellett alapítani, aminek élére a polgármester nevelt fiát nevezték ki, aki szintén vádlottja az ügynek. 

A szigetvári képviselő-testület viszont nem akarta megszavazni, hogy Kolovics emberét nevezzék ki a posztra, a polgármester ezért több képviselőt is megkörnyékezett a vád szerint, miután a döntéshez minősített többségre volt szükség. Csakhogy nem talált megértő fülekre. Így aztán egy olyan képviselőt is bevont – az ügy elsőrendű vádlottját –, aki külföldön dolgozik. Őt arra kérte Kolovics, hogy jöjjön haza és szavazzon. Ehhez egy önkormányzati kocsit is biztosított neki, és a polgármester nevelt fiát meg is szavazták a posztra.

Kolovics nem is maradt adósa a mellé álló képviselőnek: 2014 januárjában éppen a nevelt fiának adta ki utasításba, hogy az érintett képviselőnek a magánvállalkozásával kössön egy, 3,8 millió forint értékű vállalkozási szerződést.

A vád része az is, hogy ez a vállalkozás nem végezte el a munkát, a cégvezető azonban a teljesítésigazolást kiállította, ami alapján kifizethették a vállalkozói díjat.

Kiemelt kép: MTI/Kálmándy Ferenc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik