Közélet
Budapest, 2009. február 21.
Gazsó Ferenc szociológus részt vesz az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának országos vitanapján.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Meghalt Gazsó Ferenc

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 06. 26. 11:38

Életének 86. évében hunyt el a Corvinus Egyetem professor emeritusa.

Az ismert szociológus keddre virradóan halt meg – közölte családja.  Gazsó Ferenc 1932. október 8-án született Békésszentandráson. 1954-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd aspiránsként dolgozott.

1959 és 1963 között tanárként tevékenykedett, 1967-től a Fővárosi Pedagógiai Intézet szociológusa volt. 1970-től a Társadalomtudományi Intézet tudományos kutatója, 1979 és 1983 között a közgazdaságtudományi egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1989-2002-ben a szociológiai tanszék egyetemi tanára.

1983 és 1989 között művelődésügyi miniszterhelyettesként dolgozott, 1989-90-ben a Minisztertanács Tanácsadó Testületének tagja volt. Az MTA Politikatudományi Intézetének osztályvezetője.

1975-től a szociológiai tudomány kandidátusa, mintegy száz tanulmányt és több könyvet publikált. A politikai rendszerváltás szociális környezetét, az új demokratikus képzési – nevelési – szocializációs modelleket kutatta.

2012-ben – több évtizedes, a társadalompolitikában végzett tudományos, kutatói munkásságáért, oktatásszervezői, oktatónevelői szakmai közéleti tevékenységéért, példaértékű életpályája elismeréseként – megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. (mti)

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

In this photograph taken on February 3, 2017, Nepalese women Pabitra Giri (L) and Yum Kumari Giri (R) sit by a fire as they live in a Chhaupadi hut during their menstruation period in Surkhet District, some 520km west of Kathmandu. - The practice of banning women from the home when they are menstruating is linked to Hinduism and considers women untouchable at this time. They are banished from the home -- barred from touching food, religious icons, cattle and men -- and forced into a monthly exile sleeping in basic huts. Chhaupadi was banned a decade ago, but new legislation currently before parliament will criminalise the practice, making it a jailable offence to force a women to follow the ritual. (Photo by PRAKASH MATHEMA / AFP) / TO GO WITH AFP STORY: Nepal-women-religion-society, FEATURE by Annabel SYMINGTON
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.