Közélet

Egymillió magyarnak lenne segítség a gyógyászati segédeszközök áfa-csökkentése

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) közösen a kormány elé terjesztette a támogatott gyógyászati segédeszközök áfájának csökkentésére vonatkozó javaslatát.

A MEOSZ és partnerszervezetei a jelenleg már zajló 2019. évi költségvetési tárgyalásokra tekintettel azt kérik: a kormány támogassa, hogy 2019-től valamennyi támogatott gyógyászati segédeszköz áfája 5 százalékra csökkenjen.

Azt is szeretnék elérni, hogy az áfa-csökkentéssel fennmaradt összeget továbbra is a segédeszköz támogatásban használják fel; a pénzt az állam fordítsa olyan korszerű, támogatott segédeszközökre, amelyek jelentősen megkönnyítenék a fogyatékos emberek önálló életvitelét. A javaslatot támogatja az Orvostechnikai Szövetség, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség, a Nemzeti Betegfórum valamint a Hallókészülék Gyártói Képviseletek és Forgalmazók Országos Szövetsége is jegyzett.

A MEOSZ a javaslatot egyebek mellett megküldte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek, Varga Mihály pénzügyminiszternek, Korózs Lajosnak, az Országgyűlés népjóléti bizottsága elnökének, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárnak.

Mint írják: Magyarországon több mint egymillió ember szorul – időszakosan vagy állandóan – gyógyászati segédeszközre a mindennapi élete során, nagyrészük egyszerre többfélét is kénytelen használni. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy valamilyen fogyatékossággal élő személy, így a segédeszközöket terhelő 27 százalékos áfa is jelentős kiadást jelent számukra.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik