Közélet

Orbánisztán, ahol mindenki fél valakitől

Nemcsak ellenzékiek, hanem kormánypártiak is félnek. A svéd író szerint Orbánisztán a közép-ázsiai posztkommunista államokra hajaz.

A napokban jelenik meg Svédországban az Orbánisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon című könyv. A Független Hírügynökségnek a szerző, Joakim Medin azt mondja, szabadúszó újságíróként főleg a Közel-Kelettel, az Iszlám Állammal, a terrorizmussal, a menekültválsággal foglalkozott, de korábban is járt nálunk.

Tavaly tavasszal Irakban volt, amikor olvasott a Soros-ellenes kampányról és úgy döntött, érdemes visszatérnie Magyarországra.

Könyvét egy év alatt írta meg. Bár a magyar fejlemények leírására használják az orbánizmust is, szerinte az Orbánisztán jobban jelképezi, hogy Magyarország egyre inkább hasonlít a közép-ázsiai posztkommunista államokra. Azt gondolta, ez elég erős kifejezés, illik a vitába, amely az országról folyik.

Azt, hogy

a félelem kultúrája visszatért a magyar társadalomba

saját maga tapasztalta azoknál, akik szemben állnak a kormánnyal. Ugyanakkor félnek azok is, akik kormánypártiak. Ők is nagyon félnek, amikor szóba kerülnek a „gonosz migránsok”, a muszlimok, a terroristák. Néhányan a „Soros-birodalomtól” félnek.

Úgy véli,

ez a félelem, amely minden tábort átjár, a köztük meglévő gyűlölettel együtt egy rendkívül polarizált társadalmat hozott létre Magyarországon.

Történészként vizsgálta az összeesküvés-elméleteket. Úgy véli, Orbán választási sikerét ez a propaganda hozta. Beszélt fideszesekkel és ellenzékiekkel, és abban a legtöbben egyetértettek, hogy

a félelemkeltés szándékos volt, de az is fontos volt, hogy a kormányról és a miniszterelnökről egy olyan képet alakítsanak ki, hogy erős vezető, rajta múlik Magyarország függetlensége és szabadsága, és erőssé tudja tenni az országot.

A fideszes és állami médiában Svédországról sulykolt képpel a svédek többsége nem értene egyet, mert nagyon torz volt a kép. Ugyanakkor Orbán Viktor az egyre erősebb svéd szélsőjobboldal, a Svéd Demokraták több vezetőjének példaképe, egyik képviselőjük Budapestre is költözött.

Túl radikális volt a pártjának a svéd politikus, így inkább Budapestre költözött
Kent Ekeroth arról híresült el, hogy vasrudakkal felszerelkezve fenyegetett egy kurd humoristát.

Kiemelt fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik