Közélet

Nőtt a guatemalai vulkánkitörés halálos áldozatainak száma

Nőtt a guatemalai vulkánkitörés halálos áldozatainak száma

A guatemalai hatóságok hétfői tájékoztatása szerint 38-ra emelkedett a Fuego (Tűz) vulkán áldozatainak száma. Mintegy 300 sérültet tartanak számon, a kitörés csaknem 2 millió embert érint.

A nagy erővel kitörő tűzhányó 16 órán keresztül lövellt sűrű fekete füstöt mintegy 10 kilométeres magasságba, és hamuval terítette be a környékbeli területeket. A beszámolók szerint a fővárosra, Guatemalavárosra is hamu hullott. A hírügynökségek jelentése szerint a vulkanikus törmelékár elárasztotta El Rodeo települését.

Közel 3300 embert menekítettek ki a vulkánhoz közeli településekről. A világhálóra feltöltött képek és videofelvételek tanúsága szerint a vulkánhoz közeli településeket teljesen belepte a hamu. A felvételeken látottak alapján elmondható, hogy több településen óriási károk keletkeztek.

Az amerikai földtani intézet (USGS) hétfőn közölte, hogy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Guatemala nyugati partvidékét. Az USGS szerint a földrengés epicentruma a Csendes-óceánban volt, 10 kilométeres mélységben. Áldozatokról, károkról egyelőre nem tudni.

A fővárostól mintegy 50 kilométerre délnyugatra fekvő, 3763 méter magas tűzhányó másodjára tört ki 2018-ban, hírügynökségek szerint a vasárnapi az elmúlt bő négy évtized legerőteljesebbje. Guatemala 32 tűzhányója közül a Fuego a legaktívabb.

Sűrű, fekete füstöt és vulkáni hamut lövell ki a guatemalai fővárostól mintegy 40 kilométerre délnyugatra fekvő Fuego tűzhányó 2018. június 3-án. (MTI/EPA/Esteban Biba)
Az előző napon kitört Fuego vulkán hamujával borított jármű a guatemalai Escuintlában 2018. június 4-én. (MTI/AP/Luis Soto)
Kutyát visz ölben egy légzőmaszkot viselő férfi a dél-guatemalai Escuintlában 2018. június 4-én, a közeli Fuego tűzhányó kitörésének másnapján. (MTI/EPA/Esteban Biba)
Az előző napon kitört Fuego vulkán hamujával borított holttestek egyike a dél-guatemalai Escuintlában 2018. június 4-én. (MTI/AP/Luis Soto)
Vulkáni hamu és épülettörmelék borítja a Fuego tűzhányó előző napi kitörésének áldozatául esett gyerekek egyikének holttestét a dél-guatemalai Escuintlában 2018. június 4-én. (MTI/EPA/Esteban Biba)
A Fuego tűzhányó előző napi kitörésének áldozatául esett családtagjait siratja egy nő egy tűzoltó karjában a dél-guatemalai Escuintlában 2018. június 4-én. (MTI/EPA/Esteban Biba)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jose Misa

Olvasói sztorik