Közélet

Terjed a kanyaró Kelet-Szlovákiában

Járványszerűen terjed a kanyaró a kelet-szlovákiai Nagymihályi járásban, azon belül Deregnyő (Drahnov) községben – közölte hétfőn a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).

Dasa Racková, az ÚVZ szóvivője elmondta, hogy eddig 20 kanyarógyanús esetet jegyeztek fel, legfőképp Deregnyőből, amelyekből  6 esetben  erősítették meg a kanyaró tényét. A páciensek egyikénél sem jelentkeztek szövődmények.

Megtettük az előzetes intézkedéseket a betegség terjedésének megakadályozásáért.

Racková szerint a kanyaróvírust Nagy-Britanniából hazaérkező szlovákok hozták be.

Jana Fedáková, a nagymihályi kórházat fenntartó Svet zdravia társaság szóvivője elmondta, hogy a betegekkel kapcsolatba kerülő egészségügyi személyzet legkevesebb egy tagja is megfertőződött a vírussal.

Jelenleg egy megerősített kanyarós diagnózisunk van a nagymihályi kórház egyik alkalmazottja esetében, aki már kezelésben részesül, egy másik alkalmazott esetében még folyamatban vannak a tesztek.

Horvátországba is betört a kanyaró, a múlt héten két esetet diagnosztizáltak, idén összesen hármat.

A kanyaró erősen fertőző betegség, az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak.

(MTI)

Kiemelt kép: kanyaróvírus, Europress/CAVALLINI JAMES/BSIP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik