Közélet

Milo Yiannopoulos: Soros ördög, Orbán ikon

Szerinte az iszlám jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a civilizációra.

A civilizációra az egyik legnagyobb fenyegetést az iszlám jelenti, és nem is a szélsőséges formája, nem a terrorizmus, hanem a mainstream muszlim társadalom – mondta Milo Yiannopoulos. A jobboldali, amerikai Breitbart News hírportál volt szerkesztője Budapesten arról beszélt, hogy az iszlám nem olyan, mint a többi vallás. Nem egy ártatlan hit, hanem egy előíró politikai ideológia, amely megköveteli a nők elnyomását, a homoszexuálisok meggyilkolását. Ennek a szemléletnek nincsen helye Európában.

Az állami hírügynökség által szabadszájúnak minősített beszédében Milo Yiannopoulos többször utalt saját homoszexualitására, és felvetette, hogy őt és élettársát a világ sok országában megölné az állam. Szerinte Magyarországban és benne közös, hogy mindkettejükről rengeteget hazudnak a baloldaliak. Ennek oka, hogy félnek tőlük és a hitük miatt gyűlölik őket.

A magyaroknak semmiféle kötelezettségük nincs a migránsok befogadására, ne érezzék magukat rosszul a bevándorláspolitikájuk miatt.  Több európai állam, Svédország és Németország is meg van szállva, pedig nem kell kedvesnek lenni az Európába érkezőkhöz, háborúzni kell velük, mert megtámadták” a kontinenst. Az uniónak határozott elutasítással kellett volna reagánia, de a nyújtott ellátásokkal gyakorlatilag meghívta a migránsokat – jegyezte meg.

Milo Yiannopoulos szerint a Nyugaton élő keresztények a mai napig nem ismerik az iszlámot. Akik tapsolnak neki, alapvető félreértésben vannak a vallásról. Arra buzdította hallgatóságát, hogy támogassa Orbán Viktort, aki egyedüliként állt ki Soros György ellen, gyakorlatilag kiutasítva őt az országból. A kormányfő mögé felsorakozva a magyarok győznek majd.

Mint mondta: Orbán Viktor nemzetközi ikonná vált. Magyarország a világ egyik legforróbb hadszíntere lett, megint utolérte a sorsa, ismét fontos szerepet kapott a nyugati civilizáció fejlődésében. Ő egyre inkább csodálja ezt az államot, amelyre a magyaroknak büszkének kell lenniük. Ők lesznek a szabadságért folytatott harc éllovasai, szükség van rájuk. Milo Yiannopoulos úgy fogalmazott: az ördög él, és Soros Györgynek hívják, a politikai korrektség pedig egy rákos daganat. (mti)

Kiemelt fotó: Getty Images/Drew Angerer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik