Közélet

Törölték az új letelepedési kötvény reklámját

Szerdán írta meg a Direkt36, hogy a hongkongi székhelyű, LSP International nevű cég 25 millió forintnyi ingatlanbefektetés és 50 ezer eurós (15,7 millió forintos) ügyintézési díj ellenében kínál magyarországi tartózkodási engedélyt. A hongkongi székhelyű cég a hirdetésben azt állította, hogy a magyar Bevándorlási Hivatallal folytatott tárgyalások garantálják a projekt működését.

Mindenki nyert a magyar letelepedési kötvényen, csak az ország bukott milliárdokat
Több offshore cégnél bontanak majd pezsgőt a százmilliárdos profit örömére, amennyiben idén valóban véget ér a magyar letelepedésikötvény-program. Hazánk közben toplistás a kínaiaknak pénzért letelepedési engedélyt adó országok sorában.

A Bevándorlási Hivatal azonban azt közölte a Direkt36-tal, hogy nem áll kapcsolatban a programot reklámozó céggel, nem kötött megállapodást és nem vállalt garanciát. A cikk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte: az úgynevezett program egyszerűen hazugság, a szóban forgó cég ellen a Külügyminisztérium megteszi a szükséges lépéseket.

Az oknyomozó portál csütörtökön azt írta, hogy az LSP a cikk megjelenése után törölte a reklámokat és állításuk szerint már hetekkel ezelőtt megszüntette ezt a tevékenységet. Sőt, hozzátették azt is, hogy a cég nem dolgozott ki semmilyen ingatlanbefektetési bevándorlási programot a magyar kormánnyal közösen.

Valójában az történt, hogy az LSP kellő körültekintés nélkül követte más közvetítők hatályos bevándorlási jogszabályokon alapuló, meglévő marketinggyakorlatát.

Mint a Direkt36-nak küldött levelükben írták, az LSP elsősorban ingatlankeresésben, ingatlanbefektetések megvalósításában, letelepedési engedély igénylésében és más ügyekben nyújt segítséget kínai magánbefektetőknek Magyarországon, a hatályos törvények betartásával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik