Közélet

Lerománoztak egy erdélyi magyar hírportált az M1-en

Miközben azt fejtegették, hogy Soros György állhat a romániai korrupcióellenes megmozdulások mögött is.

Hétfőn arról sugárzott riportot az M1, hogy Romániában a jogállamiságért küzdő civil szervezetek folyamatosan szerveznek kormányellenes tüntetéseket, mert szerintük az igazságügyi törvény módosítása a korrupcióval vádolt kormánypárti politikusoknak kedvez.

A magyar állami média tudósítását arra hegyezték ki, hogy a kisebbik romániai koalíciós párt elnöke szerint Soros György mozgatja a háttérből a szálakat, és az a civilek célja, hogy Romániát a legkorruptabb európai országnak állítsák be.

Erről a Főtér nevű román hírportál írt

– hangzott el az M1 riportjában, amit az Alfahír szúrt ki, és írásban a hirado.hu-n is megtalálható.

Csakhogy a Főtér a 2013-ban alapított kolozsvári Erdélyi Médiatér Egyesület kiadványa, amely „az erdélyi magyar online élet alakítására” jött létre, munkatársai pedig az impresszum szerint mind erdélyi magyarok. Arról pedig a hirado.hu is beszámolt, amikor Semjén Zsolt 2014-ben, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján azt nehezményezte, hogy még a rendszerváltás után is lerománozták az erdélyi magyarságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik