Közélet

Magyar helyett orosz cég mögé állt be az Orbán-kormány

putyin orbán viktor (putyin, orbán viktor, )
putyin orbán viktor (putyin, orbán viktor, )

Újabb bizonyíték van arra, hogyan mélyül az orosz-magyar viszony az Orbán-kormány alatt.

Egyiptom gigantikus megbízással kecsegtető tendert írt ki 700 vasúti kocsi gyártására, a sok százmilliárd forint összegű üzletért indult a magyar Ganz-csoport is egy konzorcium tagjaként. És közel is került ahhoz, hogy nyélbe üssék a szerződést, mert ez a konzorcium nyerte a megbízást – ismerteti a Direkt36.

Aztán egyszer csak a magyar cégek exporttevékenységéhez segítséget nyújtó, állami tulajdonú Eximbank kihátrált a magyar céget is magába foglaló csoport mögül.

A magyar kormány időközben egy olyan csoport mögé állította be a 900 millió eurós (kb. 279 milliárd forintos) eximbankos hitelt, amelyben a Ganz helyét egy orosz cég foglalta el

– írja a portál. Vagyis a magyar cégeket támogatni hivatott állami bank egy orosz vállalatnak kedvezett.

Ráadásul ennek az orosz cégnek a tagvállalata végezte a 3-as metrók felújítását – a metrószerelvények hibái sorra bukkantak elő tavaly, kínos magyarázkodásra kényszerítve a budapesti városvezetést és a BKK-t.

Annyira fontos volt az egyiptomi meló, hogy arról a Direkt36 információi szerint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök is egyeztetett.

A Ganz-csoport a nyilvános beszámolóiban azt állította, hogy a kormány akciója, az állami bank kihátrálása miatt bukták el az egyiptomi üzletet, emiatt pedig több százmilliós kár érte őket, azonban most hiába kérdezte őket az ügyről író portál, nem akartak nyilatkozni. Ahogyan az Eximbank és a magyar kormány sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik