Közélet

Hatsávos lesz az M1-es autópálya

Tervezőt keres az állami beruházó az M1-es hatsávossá bővítésére, a jelenlegi kétszer két sáv helyett kétszer három áll majd az autósok rendelkezésére – írja a Magyar Idők.

Az első körben Budapest és Tatabánya között készítik elő a fejlesztést, az első 45 kilométernyi út bővítésének és felújításának az előkészítésére másfél éve lesz a kivitelezőnek.

Elkezdődött korunk nagy csatája, az M1-es felújítása
Július 16-ig lezárások lesznek az M1-esen. Aki erre kerülné ki a bedugult M7-est, keressen harmadik útvonalat!

Az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent tenderre május 18-ig kell benyújtani a pályázatokat. Ezt követi majd a kivitelező kiválasztása, illetve a munkálatok elvégzése. A jelenlegi elképzelések szerint 2023 előtt nem lesz kész a kibővített gyorsforgalmi út.

Az M1-es hatalmas forgalmat bonyolít le: az autópályán 1995-ben átlagosan 20 ezer jármű haladt át naponta, mára ez egyes térségekben a 80 ezret is eléri, sőt a fővároshoz közel a gyorsforgalmi út több helyen is 100 százalék feletti kapacitással üzemel.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik