Az Európa Tanács figyelmeztette Romániát

Romániának fokoznia kell a romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére, valamint a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogainak védelmének javítására irányuló erőfeszítéseit – közölte az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága szerdán.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértő bizottsága jelentésében aláhúzta, Romániának meg kell teremtenie a kisebbségi jogok védelmének egységes és koherens jogi kereteit, mert a hatályos rendeletek eltérő szempontok szerint szabályoznak, amely által ellentmondásos értelmezésükre nyílik lehetőség. Arra hívták fel a figyelmet, hogy Románia még nem fogadta el azt a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet több mint tíz évvel ezelőtt javasolt a parlament.

A szakértők kiemelték, hogy a romák elleni általános előítélet komoly aggodalomra ad okot, ez tükröződik a bírósági döntésekben és a hatóságok nyilatkozataiban egyaránt. Amíg a romákkal szemben használt intoleráns nyelvhasználat korábban csak a szélsőjobboldali politikai pártokra korlátozódott, mára a fő politikai diskurzus részévé vált.

Kitértek arra is, hogy a hatóságok erőfeszítései ellenére továbbra is szegregáció mutatkozik az oktatás területén. Emellett a roma gyerekek 22 százaléka nem jár iskolába, lemorzsolódásuk 70 százalékos.A romániai egyéb kisebbségek tekintetében az illetékes bizottság megjegyezte, hogy a 2015-ös választási törvény, amely a nemzeti kisebbségek számára egy-egy képviselőjük megválasztását biztosítja, nem teremt kedvező feltételeket a nemzeti kisebbségi szervezetek közötti szabad és tisztességes versenyhez. Hozzátették ugyanakkor, hogy az állami rádió és televízió csatornák továbbra is széles körű programkínálattal rendelkeznek a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódóan.

(MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.