Közélet választás 2018
Halász János sajtótájékoztatója

A Fidesz szerint Czeglédy Csaba szökni akar

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 02. 21. 16:41

Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar – így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat.

Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni,

fogalmazott Halász, aki szerint Czeglédy a jelöltség mögé bújva akar kiszabadulni az előzetesből, így akarja megúszni a börtönt, sőt valószínűleg el akar szökni. A frakciószóvivő ezt felháborítónak nevezte.

Czeglédy jelöltségével kapcsolatban szerdán Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az ügyészség csak Czeglédy Csaba egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségének jogerős nyilvántartásba vételét követően dönthet a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikus ügyében.

A választási eljárásról szóló törvény alapján a leadott ajánlások ellenőrzésére három napja van az illetékes választókerületi választási irodának. A jelöltek nyilvántartásba vételéről – legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon – döntenek a választási bizottságok. A választási bizottság elsőfokú határozata ellen a névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet fellebbezést nyújthat be.

Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz.

Halász János a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy

az egymással veszekedő Gyurcsány és az MSZP mégis összezár mögötte, és most úgy akarják megmenteni Czeglédyt és a saját bőrüket, hogy a jelöltséggel védelmet adnának neki.

Arra a felvetésre pedig, hogy a hírek szerint Vona Gábor Jobbik-elnök keddi sajtótájékoztatóján a Fidelitas egyik belvárosi tagja játszotta le felvételről egy müezzin imára hívó szavát, a Fidesz-frakció szóvivője azt felelte: azok után, hogy Vona korábban arról beszélt, szerinte az utolsó mentsvárunk az iszlám, nem csodálkozik azon, hogy ahol a Jobbik elnöke megjelenik, ott esetleg müezzinéneket lehet hallani.

Halász János azt is megjegyezte, hogy a korábbi sajtóhírekkel ellentétben Soros-szervezetnek tartja a Magyar Helsinki Bizottságot.

Kiemelt kép: MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mátyás király országa ez

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.