Közélet

Uniós segélycsomaggal kampányolt a fideszes képviselő-jelölt

Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához,

ez állt azokon a segélycsomagokon, amelyeket Tasó László, a tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkár osztott ki Vámospércsen. A fideszes képviselő-jelölt szerint

A magyar gazdaság ereje már lehetővé teszi, hogy a családtámogatási rendszer lehetőségein túl és a szociális juttatások keretein felül is segítséget kapjanak a kisgyermekes családok.

Ez azonban azért sántít, vette észre a 444 Tasó Facebookja alapján, mert

a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot egy európai segítségnyújtási alap, a FEAD finanszírozza.

Az alap több mint 3,8 milliárd forinttal gazdálkodhat a 2014-2020-as időszakban, ezen kívül az uniós országok még legalább 15 százaléknyi összeggel járulhatnak hozzá társfinanszírozással. Ráadásul az Európai Bizottság szerint csomagokat nem is a kormány, hanem a partnerhatóságok, például civil szervezetek juttatják el a rászorulóknak.

Tasó László/Facebook

A 444 emlékeztet, hogy amikor 2017-ben Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vitt adományokat Tiszalúcra, az MTI-ben megjelent beszámolóban sem szerepelt, hogy uniós segélyről van szó.

Kiemelt kép: Tasó László/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik