Közélet

Közbelépett a Kúria, miután adóval akarták elüldözni a cigányokat

A helyi adóztatás célja nem lehet egy társadalmi csoport ellehetetlenítése – közölte a TASZ.

A Kúria szerint alapjogokat sért a Pest megyei Alsónémedi önkormányzatának helyi adórendelete, amellyel szociálisan rászoruló emberek jól körülhatárolható csoportját kötelezné napi 800 forintos települési adó megfizetésére – írja közleményében a TASZ.

A képviselő-testület először 2016 nyarán próbálkozott azzal, hogy települési adóval űzze el a romániai cigány vendégmunkásokat. Természetesen nem nevezték meg konkrétan, hogy róluk van szó, de a képviselő-testületi ülésen elhangzottak alapján nyilvánvaló volt a cél, amit úgy próbáltak elérni, hogy azokat adóztatták, akiknek nincs a településen ingatlana, illetve bejelentett munkaviszonya.

A TASZ 2016 októberében megtámadta a szabályozást a kormányhivatalnál, arra hivatkozva, hogy a helyi adóztatás célja nem lehet egy társadalmi csoport helyzetének ellehetetlenítése. A kormányhivatal 2017 nyarán kezdeményezte a Kúriánál a kifogásolt szabályozás megsemmisítését – az eljárás azért húzódott idáig, mert a képviselő-testület kétszer is hatályon kívül helyezte, majd lényegében azonos tartalommal újra elfogadta a rendeletet.

A Kúria január 9-én adott hírt határozatáról, amellyel visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az adórendeletet. A döntés elvi tartalma szerint tiltott és önkényes különbségtételnek minősül, ha az adójogi szabályozás teherviselő képességükön túl határozza meg a jogalanyok kötelezettségeinek mértékét, igazolható legitim cél nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik