Közélet

Egyes településeken több mint 10 éve nincs háziorvos

Tizenhárom éve nincs háziorvos a Borsod megyei Felsőtelkesen, a helyettesítő orvos pedig hetente kétszer rendel. Szuhogyban 2006 óta üres a körzet, a Nógrád megyei Szirákon pedig öt éve nem találnak háziorvost, itt két helyettes orvos látja el a helyieket – számolt be róla a Hír TV.

A Baranya megyei Ibafán úgy sem találnak háziorvost 14 éve, hogy szolgálati lakást is biztosítanának a praxishoz. A település polgármestere elmondta, 2004-2006 környékén volt utoljára érdeklődő, az utóbbi két évben pedig már nem is hirdették meg, mert előtte tíz évig nem jelentkezett senki.

Ezer gyerek jut egyetlen háziorvosra
Több mint kétezerrel nőtt az egy háziorvosra jutó éves betegforgalom az elmúlt 16 évben.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ januári adatai szerint közel 300 körzet tartósan betöltetlen, ezek a körzetek legalább fél éve üresek. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke kijelentette:

ott, ahol nincs háziorvos – ez kimutatott tény – a korai halálozás száma magasabb, mint azokban a praxisokban, ahol van háziorvos. A megoldást a medikusképzésben kell keresni, a háziorvos hivatással meg kell ismertetni a hallgatókat minél hamarabb.

Ráadásul tíz háziorvosból négy 60 éves elmúlt, ők pedig nemsokára nyugdíjba mennek.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik