Közélet
Budapest, 2017. november 2.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára beszél a sportvállalkozásokat érintő egyes adózási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. november 2-án.
MTI Fotó: Kovács Attila

Visszaélésgyanú Tállai András településein

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 01. 29. 06:49

A Magyar Nemzet szerint minden jel arra utal, hogy visszaélés történhetett több olyan település pályázatain, amelyek Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének választókerületéhez tartoznak. A lap hétfői számában azt írja, hogy a mezőkövesdi Zsóry SE, Ónod, Mályi, valamint Hejőszalonta nyilvánosan elérhető pályázati ismertetői szinte szóról szóra megegyeznek, csak egy-egy helyi adatot változtattak meg. A települések 20-40 millió forintot nyertek közösségfejlesztésre uniós pénzből, de a pályázati munkák tele vannak általánosságokkal.

Ráadásul a pályázatokat elvileg önkormányzatok részére írták ki, a mezőkövesdi sportklub mégis elindult és nyert egy olyan konzorcium élén, amelynek tagjai Mezőkövesd önkormányzata és a helyi Közkincstár kulturális egyesület. A pályázatokat felügyelő hivatali szakember nem is tudott arról, hogy nyertek, sőt, hogy egyáltalán jelentkeztek a kiírásra. Ő úgy tudta, hogy a pályázatot megírták, de azt végül nem adták be. 

A pályázatokról egy háromtagú, kizárolag a Fidesz megyei közgyűlési képviselőiből álló bizotság dönt, de a Magyar Nemzet arról ír, hogy a szálak Bihall Tamáshoz, a Borsod megyei kereskedelmi és iparkamara jelenlegi elnökéig érnek, ugyanis az ő és a családtagjai tulajdonában álló Nord Tender Kft. készítette a pályázatokat. Bihall Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és tagja a Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatóságának is, Tállaival együtt. A cég ügyvezetője, Sedlák-Bihall Orsolya el is ismerte az egyezéseket, bár azt hozzátette, hogy az egyes településekre külön hatástanulmányok készültek – igaz, ezt nem küldték el a lapnak, mondván azok nem nyilvánosak.

A lap megkereste a TOP-pályázatok elbírálásában hatáskörrel bíró megyei közgyűlés elnökét, Török Dezsőt, akinek az első kérdése az volt a telefonban, hogy az újságírók melyik párttól kapták meg a pályázatokat. Amikor közölték, hogy a pályázatok az összesítő oldalon elérhetők, türelmet kért a tájékozódásra. Török dolgozta ki azt a szisztémát, amely érdemben dönt a TOP-pályázatok sorsáról. Az elnök csomagban terjeszti a közgyűlés elé a három tagú bizottság javaslatait, és a képviselők 15-30 perc olvasgatás után egyszerre szavaznak a pályázatokról.

Tállai András álláspontja

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált. Azt írják, „a cikk állításaival szemben nem igaz, hogy Ónod, Mályi, Hejőszalonta és a Mezőkövesdi Zsóry SE pályázata szóról-szóra megegyezik. A pályázat része a Megalapozó dokumentum, és a Pályázati adatlap, ami tartalmában és összegeiben is eltér a pályázatokban. Az egyezőség a kötelező és a választható tevékenységek megnevezésében van, amit maga a pályázati felhívás fogalmaz meg.”

 

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's Sandor Liu Shaolin reacts in the men's 5,000m relay short track speed skating A final event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games, at the Gangneung Ice Arena in Gangneung on February 22, 2018. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.