Közélet

Nem nagyon csatlakoznak a fővárosi kerületek a nagy Soros-riogató felhíváshoz

szita károly (szita károly)
szita károly (szita károly)

Mielőtt még kiderült volna, hogy Magyarország – a széles közvélemény előtt elhallgatva – befogadott tavaly 1300 menekültet, még ezerrel dübörgött a kormányzati propaganda az állítólagos Soros-tervről, annak veszélyeiről. Nagy csinnadrattával szűk két hete Szita Károly fideszes politikus, Kaposvár polgármestere összetrombitált sok polgármestert Budapesten, hogy szóval és felszólítással védekezzenek az állítólagos Soros-terv ellen. Szita, aki a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is, felhívást is megfogalmazott, azt kérte a polgármesterektől, fogadjanak el ők is ennek szellemében kiáltványt, dokumentumot, tiltakozást, ehhez hasonló dolgokat.

A Magyar Nemzet arra jutott, hogy az azóta a rendezvény óta eltelt 12 nap alatt a 23 fővárosi kerületből csak háromban fogadtak el határozatokat.

  • A 18. kerületben „Vélemény nyilvánítása a bevándorlásszervező irodákkal kapcsolatban” című javaslatról döntöttek.
  • Soroksáron felszólítást fogadtak el „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat” címmel.
  • Aztán végül Budafok-Tétényben óvatosabbak voltak, mert tegnap csupán egy számmal jelölt országgyűlési határozatról foglaltak állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik